2011. febr. 2.

Paksi Endre Lehel: Giricz Máté - másvilág című kiállításának megnyitószövege



Kedves vendégeink, nem kell egyetértenünk abban, hogy kizárólagos érvénnyel bír 2011, azazhogy ez úgy a huszonegyedik század, hogy mögöttünk is, és előttünk is egyezmény húzódna, amelynek értelmében van haladás, újdonság, vagyis progresszió és konzervativizmus, s ezeket megállapítani följogosult nézőpont, noha többen ezt várják el attól, amikor kimondják: 2011.

Ez a hozzáállás az idő alá rendeli a művészetet, azt téve meg annak a mindeközben a posztmodern óta már elveszettként kijelentett „nagy beszélynek” (grand récit). Az elvesztett nagy beszély következményének tudják be tudniillik a művészetekben is tapasztalható széttartást, az egyéni muzsikálások párhuzamosan futó összeegyeztethetetlenségét.

Giricz Máté szemre ebből az állapotból levezethető, kiemelhetnénk tehát vele kapcsolatban hangzó beszédünkben, hogy ő személyes tartalmait osztja meg velünk, egyénileg kialakított világába enged betekintést, szubjektív szűrőjén keresztül mutatja meg azt, amit érdekesnek, relevánsnak vél. Azonban ez leegyszerűsítés volna ebben a formában. Ugyanis egy-egy Giricz Máté-kép határozottan tartózkodik formai megoldásai révén a partikuláris, a részszerűségében konkrét külön létezővé, azaz képpé üdvözítésétől, így noha a személyesből táplálkozik, mégsem a végső értelme mindaz, ami az alkotója személyére és semmi másra nem vonatkozna, mert Giricz Máté sűrít.

Motívumai, kombinációi nem egyvalamit jelentenek – ha már jelenteni lehet – hanem egyszerre minél több mindent. Akár az álomban, ahol az éber tudat jelentései összeomlanak sokféleségükből kevesebbféleségbe, ugyanaz történik egy Giricz Máté-képen, azaz annak nézésekor tudatunkban. Ilyen összeomlatás zajlik, például nemcsak a Nap korongja és egy emberi fej éber kategóriái közt, hanem további, az éber tudat számára ellentétes kategóriákkal is – az ártó, pusztító és a megtartó, valódi személyiségtartalmat képviselő ellentétek közt is.
Giricz Máté szembemegy a szétesettségében fölfoghatatlan világ képzetével, de az értelmezhetetlenével nem. A legtöbb képét kis univerzumként kezeli, azaz egybefoghatónak, külön-külön nagy beszélyeknek, a lét állapotainak – mindez fogalmaink ellentmondásosságainak fikciói felől megragadható, amint Derrida ezt olyan szörnyű körülményesen fejtette ki. Ez sem az ő leleménye, hiszen az orthodox teológia is paradoxonokon keresztül beszél arról, amire ne akarjunk megnevezéseket birtokolni.

Másvilág a kiállítás címe – ez alapján gondolhatnánk, hogy a művész itt eufemizál: nem akarta kimondani az összetett szót külön-külön tagjaiként, amivel aláírta volna a posztmodernből levezethetőségét: egy „más világ” ez, mint a tiéd, mondjuk. Azonban itt nem áll fönn az esete a koncepció agyafúrtságának, irányított félreértésnek: Giricz Máté szervesen aknázza ki mindazt, ami egy évvel ezelőtti kiállításán, az Insomnián már tisztán látható volt. Az a képanyag is éppen a még képként megfogalmazhatók fogalomkioltásai voltak, a csönd előtti meghasonlás és megmaradás.

Szavak helyett számokkal: a 0=1 képlet nyitotta rés biztosítja az átjárást e másvilágba, ahol nincs igazán értelme mindannak, hogy legtöbbször nem megy ki a fejünkből, hogy 2011 volna. A másvilág médiuma nem tagadja ezt a világot, de tagadja kizárólagosságát, s törvényeit nem tekinti képeire nézve kényszerítő erejűnek, azaz jelenleg ritkán tapasztalható szabadsággal ajándékoz meg.

Paksi Endre Lehel



Pisti lepke lett 2010 (akril, vászon, 100x70 cm)

Fogócska 2010 (akril, vászon 80x80 cm)


A juhász álma 2010 (akril, vászon 150x100 cm)