2011. okt. 17.

Szurcsik József megnyitószövege - Szurcsik János kiállítása


Tisztelt Hölgyeim és uraim!


Tisztelettel köszöntöm Önöket itt a Neon galériában, Szurcsik János Munkácsy díjas Érdemes művész festményei között, a “Pályám emlékezete I.” című kiállítás megnyitója alkalmából.

Ha jól számolom, immár 52-53 éve ismerem Szurcsik János festőművészt.

Művészetének és egész egyéniségének óriási hatása volt személyiség fejlődésemre, különösen az 1960-as 70-es évek során. Nem is csoda, hiszen az akkor 30-as 40-es éveit taposó művész alkotói energiáinak teljes tárházával rendelkezik,

szüntelen alkotói vággyal és töretlen lendülettel dolgozik.

Műtermében áthatja a levegőt és egész környezetét a terpentin, a festőszer és a lenvászon illata.

Akik a közelében éltek, beléjük ivódott mindez. Csak úgy, mint nyaranta szülőföldjén, a hercegszántói, bátmonostori határban a frissen kaszált fű, vagy a száradó széna, az állatok és a növények, virágok jellemző illata.

A meleg, száraz nyári por vagy az ősz nyirkos szaga, a csípős tél füstössége, vagy a tavasz gyengéd, de határozott fényillata.


Több, mint fél évszázada kisérem figyelemmel Szurcsik János pályáját.

Amióta ismerem, Ő mindig rajzol és fest. Számára a környezet tárgyai és jelenségei mind-mind potenciális motívumok. Nincs olyan figura, állat, vagy ember, akit ne elemezgetne, boncolgatna és értelmezne a maga módján.

Mindig az volt az érzésem, hogy a világot ő képek sokaságának tekinti és csak rajta múlik, hogy melyiket ragadja ki és formálja Szurcsik festménnyé.


Apám életét művészetében is nyomon követhető sajátos kettősség jellemezte. Egyrészről a természetközeliség, a rendszeres fizikai munka, a mezőgazdasági tevékenység, amivel gyermekként ismerkedett meg.

A másik, a teremtő-alkotó képzőművészeti tevékenység. Számára mintegy táptalaja is a kétkezi munka és a természet az intellektusnak, a művészetének.

Egyik sem létezhetne a másik nélkül.

Az idén 80 esztendős művész élete során minden tavasszal átéli a rügyek, a földből kibújó apró növények születésének csodáját. Élvezi a természet erejének hatalmasságát és a mikrovilág parányi létformáját.

Ezenközben művészetének tárgya és alanya is az EMBER.

Az ember és természet összhangja, közös ritmusuk, a távlatok és az idő.


Apám sosem unatkozott eddigi életében.

Ha nem volt mire, akkor fejben festett és rajzolt. Emlékezetébe véste a látványt, miközben képekben gondolkodott. Bármennyi idő is telik el az észlelés és a fejben komponálás után, bármikor képes előhívni és megfesteni ezeket a képeket.

Bármit lerajzol vagy lefest, amit egyszer megnézett.

Ráadásul mindenre rajzol, ami a keze ügyébe kerül. Nincs az a postai boríték, reklámújság, zacskó, tejes doboz, magazin, vagy bármi, ami megúszná.

Ha tévét néz, azonnal rajzol. Egy vitaműsor résztvevői modelek a számára, hát lerajzolja őket.

Ha metróval utazik, buszon vagy villamoson, folyton hunyorog, komponál, elemez, értelmez és az érdekesebb helyzeteket, figurákat hazaérve lerajzolja.

Nagyon erős szociális érzékenységgel rendelkezik. Ez az érzékenység teszi őt a festészetében is érzékennyé és ez mindig is kitűnik a képeiből.

Ezen a kiállításon főleg a 60-as 70-es években készült munkáit láthatja a közönség.

Azon túl, hogy az én számomra sok képpel személyes emlékem idéződik meg, (hiszen szinte minden modelljét személyesen ismertem vagy ismerem) felfedezhetjük a kor figurális festészetének hangulatát is. Mondhatnánk azt is, hogy a emberi-társadalmi problémákra érzékeny művész a 60-as 70-es évek életkörülményeibe kényszerült vidéki emberek sorsának és környezetének képi megformálója.

Nagy hatással foglalkoztatja a vidéki élet és környezet, a mezőgazdasági tevékenység, a természetközelség, az évszakok váltakozása és a természet csodálatos ám szigorú rendje.


Művészi egyéniségének különösen gazdag élményanyagot nyújt az is, hogy az emberi természet, az identitás, a világnézet vagy környezettudat nem egysíkú, nem egyirányú, hanem egyszerre több.

Így aztán Szurcsik János oda-vissza közlekedik a különböző világok között, csak úgy mint egy utazó.

Útközben gyönyörködik, számára minden apró jelenség élményszerű. Nem kerüli el semmi sem a figyelmét. Nem akar megváltoztatni semmit, mindent olyannak fogad el, amilyen.

Ő csak szemlélődik, figyel de leginkább gyönyörködik.


Ha tovább is szemlélnénk Szurcsik János munkásságának szakaszait láthatnánk, hogy a 80-as 90-es években ugyanaz az érzékenység hajtja a művészt, mint korábban, ám új elemekkel bővül az alkotói tématár: a városlakók, munkanélküliek, hajléktalanok életét is vászonra festi.

Nála mindez természetes, hiszen az életformák átalakulásával a művészi témák köre is módosul nála, de aggodalma a világ gondjai felett sosem múlik el.

A nagyvárosi élet hangulata, feszültsége, az egyén viszonya az urbánus környezettel - fejeződik ki újabb képeiben. Valahogy úgy érezzük, mintha a képek szereplői egy idegen közegbe érkezve próbálnák megtalálni helyüket az új környezetben.


Mindig megértéssel fordult az emberek felé, műveivel nem itélkezett mások felett és nem is élcelődött vagy gúnyolódott.

Egy-egy problémának a képi válaszát formálta meg nyitottan emberségből, tehetségéhez képest minden erejéből.

Az alkotás számára mindig feloldást és megoldást mutatott. Az élet feltétlen szeretete nem csak a sajátjáról szólt, hanem másokéról éppúgy.

Ez az életenergia mutatkozik meg a képeken, és a hit az egyszerű emberek életének fontosságában,

szépségében és gazdagságában.


Ugyanígy hisz a művészet erejében, a kreativitás szükségességében, a legnagyobbak nagyságában, a különböző korok és népek művészetének nagyszerűségében, a művészetek nélküli élet lehetetlenségében, a béke és a szeretet jelentőségében,

az egymás megbecsülésében, a hit fontosságában.


Itt, a Neon Galériában látható Szurcsik János festmények csak egy apró szeletét mutatják meg egy jelentősen nagy életműnek.

Ebben az életműben (ami máig nem teljes, hiszen nagy örömömre apám ma is aktív alkotó, soha nem nyugvó alkotói vággyal és energiával dolgozik) a legkülönbözőbb méretben és technikával megalkotott festményeket, szobrokat, és grafikákat találhatunk.


De ezek a művek majd egy (vagy több) következő kiállítás darabjai lesznek.


Ezzel megköszönöm megtisztelő figyelmüket, gratulálok a fiatal művésznek és kérem tekintsék meg a kiállítást!

2011. okt. 10.

"Pályám emlékezete I."- művek a 60-as és 70-es évekből - Szurcsik János kiállítása

A Galeria Neon életművek bemutatására vállalkozó sorozatának legújabb állomása Szurcsik János (1931) kiállítása, melyen a festőművész közel fél évszázaddal ezelőtt készített alkotásaiból láthatunk egy válogatást.

A vásárhelyi festészet meghatározó alkotójának életművét – csakúgy, mint magát az iskolát – évtizedek óta az érdektelenség lengi körül, pedig annak idején a hatvanas években kibontakozó hódmezővásárhelyi realizmust a progresszivitás hívta életre a dogmatikussá vált szocialista realizmussal szemben. Szurcsik János alkotásaiban a parasztság valódi életét, mindennapi küzdelmét mutatja meg mindenféle idealizálás nélkül. Festményeiben néhány elemre koncentrál, kerüli a részletezést, így ezáltal még erőteljesebben összpontosít a témára, melyet szociografikus pontossággal mutat be. Szurcsik alkotómódszeréhez a vásárhelyiek közül Kohán György tömör képi megfogalmazása áll közel, de tágabb kitekintésben Derkovits Gyula monumentalitásra törő szikár festőisége is rokonítható művészetével.

/Zombori Mónika/