2014. okt. 31.

Test (1981/Bernát András)

Megnyitó: 2014. november 5. szerda 19:00
Megnyitja: Hajdu István műkritikus, főszerkesztő
Megtekinthető: 2014. november 6. - 2014. december 2.



1976 és 1982 között meglehetősen sok aktot rajzoltam középiskolai és főiskolai elvárásokhoz igazodva. Szénnel, ceruzával, pasztellel, különféle modorban. Az egyik ilyen modor az volt, hogy kusza, kaotikus vonalháló által jelenítettem meg a látványt, amely egyfajta holisztikus attitűdöt kölcsönzött a rajznak.
Innen jött az ötlet, hogy ezt a vonalhálót a térben a testre és a háttérre rajzoljam. Fekete festékport vízben oldottam, és a háttérül szolgáló csomagolópapírt, majd a testet ecsettel a fent leírt módon befestettem. Ekképpen egybeolvasztva a testet a háttérrel egy bizonytalan téri látvány keletkezett, melyről fotósorozatot készítettem.
Ezen 1981-ben készült nagyításokból állítok most ki néhányat.

Bernát András


 Budapest, 2014. 10. 30.